Kommenthatár él! 5 komi.
4.fejezet
- Ki ne mondd még egyszer! – mondta Damon, miközben keze még mindig a lány száján volt. Melanie bólintott, Damon pedig lassan leemelte a tenyerét a lány szájáról. Melanie meg se szólalt! Csak mosolyogva ült. Pár percig csak néztek egymásra. Mindketten a régi szép időkre gondoltak, mikor minden rendben volt. Szemezésüket halk léptek zavarták meg, amely az emeletről jött. Elena felébredt. Amint leért a lépcsőn, Damon és Melanie is rá kapták a tekintetüket. Melanie kitágult szemekkel meredt a lányra. Damon azonnal észrevette.
- Nyugi, Mel! Ő Elena. – magyarázta. Melanie értetlenül nézett rá, folytatást várva.
- Katherine leszármazottja. Ezért hasonlítanak annyira… De ő nem olyan. Ő rendes.
- Rendes… - ismételte Melanie. Mindig is megbízott Damon-ben, és ez máig sem változott. –Akkor szia. – mondta és Elena-hoz sétált, majd kezet nyújtott. – Melanie vagyok.
- Elena. – mosolyogott a lány, elfogadva Mel kezét. – Örülök, hogy megismerhetlek.
- Én is. Huh. Ezt nehéz lesz megszokni. – mosolyogott Melanie, majd mindketten leültek a kanapéra.
Amíg a Salvatore villában egy új barátság vette kezdetét, addig a temetőben egy régi, megszakított kapcsolat folytatódott.
Katherine magabiztos mosollyal állt az egyik sírkőnek támaszkodva, miközben várta, hogy felbukkanjon Ő. Akire másfél évszázada vár. Emily.
- Katherine! – lépett elő az említett boszorkány.
- Emily. – biccentett Katherine. – Régen találkoztunk. Nagyon régen.
- Így van. Sok mindent kell bepótolnunk. – mondta ördögi vigyorral.
- Igen. Főleg, hogy mostantól bemehetek a Gilbert házba. – viszonozta a mosolyt Kat, bár az övé sokkal gonoszabb volt.
- Igazán? – kérdezte kissé meglepetten Emily. Meg kell szoknia, hogy Katherine számára még a lehetetlen is lehetséges. Lehetségtelen. (by Barney Stinson-a szerk.)
- Igen. Tegnap éjjel behívtak. Persze nem engem, hanem Elena-t. Vagyis azt hitték, Ő vagyok. Szóval érted.
- Igen, Kat. Értem. – nevetett a lány.
- Áhh… Túl jól ismersz! – nevettet ördögien Katherine.
- És…? Mit akarsz most csinálni? – kérdezte komolyra fordítva szót Emily.
- Még egyelőre semmit. Megfigyelünk. – vette fel ugyanazt a hangsúlyt Kat. – Aztán egy kicsit játszadozok a Salvatore fiúkkal.
- Én sokkal jobb játékszert tudok a számodra. – nevetett Emily.
- Igazán? Kvel lehet jobban szórakozni, mint Damon-nel és Stefan-nal. Na meg persze a kis Elena-val?
- Melanie-val. – mondta gonosz vigyorral.
- Csak nem…? – kérdezte Katherine reménykedve.
- De, de. Itt van. Láttam idefele jövet, hogy a Salvatore villánál volt.
- Nagyszerű. – dörzsölte össze két tenyerét.
- Mi a terved vele? – kérdezte Emily.
- Egyelőre hagyom. Hagy higgye azt, hogy biztonságban van. Aztán majd jön, aminek jönnie kell. – nevetett fel ördögien. Emily is kacagni kezdett. Nevetésük betöltötte az egész erdőt.
- És mióta ismeritek egymást? – kérdezte Elena hol Damon-re, hol Melanie-ra nézve. A két személy elgondolkodva nézett egymásra.
- Úgy 150-160 éve. – szólalt meg Damon. – Még a Katherine-nel való találkozás előtt ismerkedtünk meg.
- Ja. Aztán le kellett lépnem, mert az a kis kurva, már elnézést a kifejezésért, ki akart csinálni.
- Miért? – kérdezte döbbenten Elena, mire Mel vállat vont.
- Féltékeny volt rám… - kezdte, de Damon közbe vágott.
- Mert túl sokat voltam vele. Ha létezik számomra olyan, hogy barát, akkor ő az. – mosolyogott Melanie-ra, a lány pedig viszonozta. Nagyon örültek egymásnak. Damon-nek végre volt valakije, akinek igazán elmondhatott mindent. Elena is nagyon örült, hogy Damon-nek van egy igazi barátja, bár még nem is sejtette, hogy ebből ő lesz az, aki rosszul jön ki.
